Novák Katalin megígérte, hogy a többség péntek estig megkapja a nyugdíjprémiumot
A miniszter elmondta, hogy jövőre a 13. havi nyugdíj felét tudják biztosan kifizetni.
A miniszter elmondta, hogy jövőre a 13. havi nyugdíj felét tudják biztosan kifizetni.
Többeknek érdemes lehet újra jelentkezni.
Egy videót is levetítettek a rendezvényen, ami azzal indult, hogy soha nem tett annyit magyar kormány a zsidó közösségért, mint az elmúlt 12 évben.
Kedden befejezte munkáját a Novák Katalin vezette operatív törzs.
A miniszter régi szokást követve csak a következő pártkongresszusig lesz alelnök is.
Még a Momentum elnöke is kiposztolta azt a szöveget, amit a családügyi miniszter soha nem mondott.
A felmérés valójában a koronavírus miatti intézkedéseket vette alapul, országonként.
Az eucharisztikus kongresszus és a vadászati világkiállítás sokakat érdekel – mondta a miniszter a Kossuth rádióban.
A IV. Budapesti Demográfiai Csúcsot szeptember végén rendezik meg Budapesten.
Novemberben tartja tisztújító kongresszusát a Fidesz, egy változás lehet az alelnöki poszton. Az elnök személye – természetesen – be van betonozva. Az országgyűlési képviselő-jelölteket januárban véglegesíti a választmány, többen már megkapták a "selyemzsinórt".
A rendezvény szervezői a hvg.hu-nak megerősítették, hogy meghívójuk a résztvevők családtagjainak is szólt, költségeiket viszont nem állták.
A miniszter szerint a kormánynak az a határozott álláspontja, hogy a szexuális orientáció magánügy.
A Balatonnál is megállt a honvédség repülőgépe, mielőtt a horvátországi Brac érintésével Rómába ment. A repülő visszafelé is megállt Horvátországban.
Egy pályakezdő tanár alig 150 ezer forintot vihet haza egy hónapban, de a tapasztaltabbak bére sem tartja a lépést a minimálbér-emelkedéssel.
Novák Katalin a keddi sajtótájékoztatóján elmondta: a járványhelyzet nem indokolja, hogy digitális oktatással induljon a következő tanév.
A családokért felelős tárca nélküli miniszter azt mondta, hogy az összes hozzá érkezett kérelmet jóváhagyta. Azt azonban nem tudni az RTL Híradó szerint, hogy összesen hány kérvény vár elbírálásra.
Havi 40 ezer forintos támogatást igényelhetnek azok az édesanyák, akik visszamennének dolgozni, és nem akarnak sokat fizetni a gyerekük bölcsődei elhelyezéséért.
A gyermekek otthongondozási díját a halmozottan sérült, súlyos fogyatékossággal élő gyerekek családja igényelheti.
Egy sor változást jelentett be a miniszter arról, hogyan és mire igényelhető otthonteremtési támogatás.